Teszt rendszer!

Az első robotasszisztált gerincműtét Magyarországon

Belföldi hírek, 2025. nov. 24.

Történelmi jelentőségű beavatkozást hajtottak végre Budapesten: sikeresen lezajlott az első robotasszisztált gerincsebészeti operáció Magyarországon. A gerincműtét során egy daganatos beteg életminősége gyökeresen megváltozott, és a szakemberek szerint ez új korszakot nyithat a hazai sebészetben.

A Budapesti dr. Manninger Jenő Baleseti Központban végezték el az első robotasszisztenciával támogatott gerincműtétet. A 48 éves férfi egy agresszív gerincdaganat miatt egyik napról a másikra veszítette el a járóképességét, ám az innovatív technológiával végzett beavatkozásnak köszönhetően már önállóan tud mozogni. A szakemberek szerint a robottechnológia a gerincsebészet pontosságát, biztonságát és eredményességét is jelentősen növelheti.

 

A gerincműtét, amely új korszakot nyithat a hazai orvoslásban

Viola Árpád főigazgató és idegsebész elmondta, hogy a komplex gerincműtét két részből állt: először a robot és az intraoperatív CT segítségével megtervezték a teljes műtéti folyamatot, majd a daganat eltávolításakor a robot pontosan segítette az eszközök elhelyezését.

A beavatkozás 2,5–3 órán át tartott, és az eredmény kiemelkedően sikeres lett: a beteg állapota stabil, mobilitása jelentősen javult.

 

Miért fontos a robotasszisztált gerincműtét?

A technológia több szempontból is óriási előrelépés:

  • a beültetett implantátumok milliméter pontossággal kerülnek a helyükre,
  • kisebb műtéti metszést igényel, ezáltal csökken a fertőzés és szövődmények kockázata,
  • a személyzetet nem terheli sugárzás,
  • a betegbiztonság összességében jelentősen nő.

 

Forrás: origo.hu

Fotó: Kovács Attila / MTI Fotószerkesztőség

További híreink

...

Belföldi hírek

Jelentős átalakítások jöhetnek a magyar egészségügyben

Átfogó változtatások előtt állhat a magyar egészségügy – erről Svéd Tamás, az Egészségügyi Minisztérium politikai államtitkára beszélt. A tervek szerint év végére országos felmérés készül az egészségügyi intézmények állapotáról, és ennek eredménye alapján kezdődhet meg az ellátórendszer átszervezése. Az államtitkár szerint a jelenlegi rendszer változatlan formában nem tartható fenn.

2026. aug. 31.

...

Belföldi hírek

Szakdolgozói hiány nehezítheti a várólisták csökkentését

A műtéti várólisták csökkentéséhez nem elegendő önmagában a műtéti kapacitások bővítése, megfelelő számú és kompetenciájú ápolóra, valamint más szakdolgozókra is szükség van – írja a Medical Online Rozsos Erzsébet ápolásetikus Népszavában megjelent cikke alapján. A szerző szerint adatalapú kapacitástervezés és a szakdolgozói hiány érdemi kezelése nélkül a várólisták biztonságos rövidítése aligha megvalósítható.

2026. aug. 17.

...

Belföldi hírek

Átfogó javaslatcsomag készült a látássérült emberek támogatására

A látássérült emberek közlekedésének, gyógyászati segédeszközökhöz való hozzáférésének és szemészeti ellátásának javítására dolgozott ki javaslatcsomagot az Útjelző - Látássérült Embereket Segítő Szervezetek Országos Hálózata. A 40 szervezetet tömörítő hálózat többek között akadálymentesebb közösségi közlekedést, korszerűbb támogatási rendszert, országos szemészeti szűréseket és az EESZT fejlesztését szorgalmazza.

2026. aug. 14.

...

Belföldi hírek

Robotsebészeti rendszer érkezett a Szegedi Tudományegyetemre

Megérkezett a Szegedi Tudományegyetemre a da Vinci X lágyszöveti robotsebészeti rendszer, amellyel a sebészet, az urológia és a szülészet-nőgyógyászat területén vezethetik be a robotasszisztált műtéti technológiát. A szakmai felkészülés és az oktatás már megkezdődött, az első beavatkozások pedig szeptember elején indulhatnak. Az egyetem hosszú távú célja egy több szakterületet összekapcsoló Robotsebészeti Centrum kialakítása.

2026. aug. 12.